Az inkontinencia leggyakoribb típusainak okáról és kezelési lehetőségeiről beszélgettünk Prof. Dr. Takács Péterrel, aki - mivel a Miami Egyetem professzora - számos újdonságot mondott a témában mind a kezelést, mind az érintettek hozzáállásában rejlő lehetőségeket illetően.

Vajon a vizelettartási zavar kizárólag az idős nők problémája?

Az inkontinenciában érintettek száma - attól függően, hogy a populáció mely korosztályát veszik alapul a felmérés során - 15-36 % között mozog, tehát a teljes lakosság 20-30 %-a érintett. Tény, hogy az idős korosztály képviselői között többen szenvednek inkontinenciától, de ez érthető, hiszen a vizelettartási zavar több kockázati tényező együttes jelenlétekor alakul ki, és az egyik ismert rizikófaktor maga az időskor. Ahogyan öregszünk, szöveteink elgyengülnek és merevebbé válnak, húgycsövünk záróképessége gyengül.

Milyen egyéb, fiatalokat is érintő rizikófaktorok léteznek?

Egy másik jelentős kockázati tényező éppen fiatalabb korban jelent veszélyt: a szülés közben elszenvedett sérülések. Szinte minden nő elszenved valamilyen izom-ideg sérülést szülés közben. Hogy ez kinél lesz olyan mértékű, hogy inkontinenciát is okoz, az egyénenként változik. Nem mindegy, hogy milyen súlyú babát segít valaki világra, és az is tény, hogy minden újabb szülés fokozza az inkontinencia kockázatát. Tartós fizikai munka is okozhat vizeletcsöpögést. A rendszeresen nehéz súlyt cipelők kismedencéjének izomzata az állandó préselés hatására meggyengül, így idősebb korukra sokkal valószínűbben válnak inkontinenssé, hiszen esetükben már két rizikófaktor is jelen van. Mivel a kismedence izomzatán kívül a környező kötőszövetek is szerepet játszanak a kismedencei szervek, húgyhólyag alátámasztásában, igy, a kollagén vagy elasztin betegségben érintett emberek, akiknek kötőszöveti rostjai nem jó minőségűek, szintén veszélyeztettek.

Melyek a leggyakrabban előforduló inkontinencia típusok?

A két leggyakoribb vízeletinkontinenca típus: a stressz és a késztetéte inkontinencia. A stressz inkontinenciáról akkor beszélünk ha - valamilyen oknál fogva megnövekedett hasi nyomás hatására elcseppen a vizelet. A hasi nyomás rendszerint sporttevékenység, nevetés vagy köhögés hatására jön létre. A tünet háttere, hogy a húgycső alátámasztására szolgáló kötőszövet és izomzat meggyengült a fentebb említett kockázati tényezők hatására. A másik gyakori vizelettartási zavar a késztetéses (urge) inkontinencia, melynek tünete, hogy az érintett úgy érzi, állandóan pisilnie kell, éjszaka is gyakran fel kell keresnie a mellékhelyiséget, míg odáig jut, hogy már óránként kell vizelnie, és gyakran nem jut el időben a mosdóba. Ezt a formát a húgyhólyag beidegződésének ideiglenes vagy végleges változása okozza. Az érintettek elveszítik a kisgyermekkorban elsajátított, húgyhólyag működésére gyakorolt kontrollt.

Mit lehet tenni az egyik, ill. a másik inkontinencia forma ellen?

Mindenekelőtt el kell végezni a szükséges vizsgálatokat, hiszen csak úgy határozhatjuk meg a terápiát, ha ismerjük a tünet okait. A tünetek alapján eldöntjük, hogy melyik inkontinencia formával állunk szemben - olyan is van, hogy a kettő együtt van jelen - ez az un. kevert inkontinencia. Ki kell zárni, nincs-e a háttérben krónikus gyulladási folyamat, húgyúti infekció, mert ha a válasz pozitív, a gondot a megfelelő antibiotikumos kezeléssel oldhatjuk meg.
A stressz inkontinencia kezelésében nagy jelentőséggel bírnak az intim tornák, melyek célja a kismedence izomzatának megerősítése. Amennyiben ez megtörtént, a vizelési inger érzékelésekor az érintett össze tudja húzni a húgycső záróizmát, és nem csöppen el a vizelete. Magyarországon nincs gyógyszeres kezelés ebben a formában, Európa más országaiban bizonyos antidepresszánsokat alkalmaznak kiegészítő gyógyszeres terápiaként. A konzervatív terápiák hatásának mértéke attól függ, hogy mennyire súlyos az inkontinencia, az erre vonatkozó tanulmányok szerint 30-, és 70% között mozog. Minimum hat hónapig érdemes a tornával próbálkozni. Ehhez elhivatottság szükséges, hiszen minden nap el kell végezni. Érdemes eljárni gyógytornászhoz, egyrészt azért, mert a szakszerűen végzett, személyre szabott torna lehet csak igazán hatásos, másrészt a rendszeresség megtartásában is segít, ha ilyen szinten foglalkozunk a feladattal.

Mit tehetünk a stressz inkontinencia ellen, ha a konzervatív terápiák nem hatásosak?

Műtéti megoldás is szóba jöhet. Mielőtt a beavatkozás mellett döntünk, azt is mérlegelni kell, mennyire zavarja az inkontinencia a pácienst, hiszen minden műtét bizonyos kockázatokkal jár. Ezért a beavatkozás előtt minden más megoldást érdemes kipróbálni, és csak akkor belevágni, hogy ha a beavatkozás haszna várhatóan nagyobb lesz, mint kockázata. A szalagplasztikát alkalmazzák leggyakrabban az egész világon. A hüvelyen végzett apró metszésen keresztül egy fél cm szélességü és miliméternyi vastagságu speciális hálót ültetünk be a húgycső középső része alá. A halo, permanens de szövetbarát anyag, megegyezik azzal az eszközzel, melyet a sérvműtétek során alkalmazunk. Úgy működik, mint a tépőzár: apró lyukak vannak benne, és ahogyan belehúzódik a szövetekbe, azok belepréselődnek a lyukakba és így nem mozdul onnan - mint mikor a tépőzárat becsukjuk.

Mennyire komoly beavatkozás a szalagplasztika?

Ambuláns körülmények között elvégezhető, 30-40 perc alatt lezajlik. Helyi és spinális érzéstelenítésben egyaránt el lehet végezni, a felépülés két héten belül megtörténik, a páciens komolyabb fájdalmat nem tapasztal. A műtéttel 90 %-os javulást lehet elérni. Ritkán - az esetek 0,5 %-ban előfordulhat, hogy a szervezet nem tolerálja az idegen anyagot. Ilyenkor a szalagot vagy annak egy részét ki kell venni. Ez tehát a leggyorsabb, legegyszerűbb, leghatásosabb és leggyakrabban alkalmazott műtét. Más típusú beavatkozások is gazdagítják lehetőségeink tárházát - gyakran alkalmazott eljárás még, mikor kis hasi metszéseken keresztül kamerával kísérve függesztjük fel a húgycsövet, illetve nagyobb operációk is léteznek, melyeket azokon a betegeken ajánlott elvégezni, akiknél a korábbi műtétek nem sikerültek, ezért más oldalról kell felfüggeszteni húgycsövüket.

Késztetéses inkontinencia esetén mi a teendő?

Az urge inkontinencia elsődleges kezelése a gyógyszeres terápia. A hatóanyagok a húgyhólyag falában lévő receptorokra specifikusan hatnak, nem engedik, hogy a húgyhólyag akkor húzódjon össze, mikor az érintettnek nem áll szándékában vizelni - tehát megakadályozza, hogy a húgyhólyag minimális mennyiségű vizelet tartalmazása esetén is rögtön összehúzódjon. Több fajta gyógyszer létezik, melyek hasonló mechanizmus alapján működnek, különbségeket a mellékhatás profiljukban és a dozírozásukban találhatunk. Akinek valamelyik gyógyszer nem használt, érdemes kipróbálni másik terméket is, mert gyakori, hogy azzal mégis el lehet érni a kívánt hatást. Az inkontinencia ezen formájának kezelését is megtámogathatjuk továbbá konzervatív terápiával. Fontos feltárni, hogy mennyit és mikor iszik az érintett, bevisz-e szervezetébe olyan anyagokat, amelyek ingerlik hólyagját - pl. paradicsomot, citrusokat, szénsavas italokat, stb. A kismedence-torna is számításba jön, és érdemes vizelési naplót vezetni. Három nap naplóvezetés már önmagában terápiás hatású, mert az érintett elkezd odafigyelni rá, hogy ne este igya meg a szükséges folyadékmennyiséget, illetve hogy hány decinként osztja be az elfogyasztandó folyadékot. Újra lehet tanulni, hogyan pisiljünk - a tornával meg kell erősíteni a gátizmot, a naplóval szabályozni, hogy mikor mennyi folyadékot veszünk magunkhoz, majd megpróbálhatjuk rákényszeríteni magunkat, hogy csak később ürítsük ki hólyagunkat, mint ahogyan annak szükségét érezzük. A túlsúly is a tünet fontos rizikófaktora, ezért ha ez az állapot (is) felelős a vizeletcsepegésért, akkor a terápia egyik legfontosabb eleme a fogyás. 10 %-nyi testsúlycsökkenés a húgyhólyagtünetek 50 %-át megszünteti.

Hogyan lehetséges, hogy mindössze figyelemmel is segíthetünk a problémán?

A húgyhólyag kontrollálása tanult folyamat, melyet öregkorban már kevésbé jól alkalmazunk. Bizonyos betegségek is ronthatják ezt a képességet, melyek miatt az idegpályák minősége gyengül. Ilyen a cukorbetegség, a stroke - feltéve, ha sérül a hólyagfunkcióért felelős agyi terület - de egyebek mellett a magasvérnyomás mellékhatásként is megjelenhet a hólyagfunkció elvesztése.

Mit tehetünk, ha a felsorolt terápiák egyike sem használt, vagy nem vagyunk megelégedve az eredménnyel?

Létezik egy neuromoduláció nevű eljárás, melynek során a húgyhólyagot beidegező, illetve akörül haladó idegeket elektromosan stimuláljuk, ˝akkupunktúrás˝ jelleggel - tehát az ideg izgatásával javítjuk a belső szerv funkcióját. Az eljárásnak vannak egyszerűsített és bonyolultabb változatai is. A boka mögött lévő ideg pont azokon az idegpályákon keresztül fut a kismedencébe, amelyen a húgyhólyag idegei is. Ha ezt az ideget a bokába szúrt tűvel ingereljük, az inger - amit a beteg alig érez - végigfut az idegszálon - és a mellette futó húgyhólyag idegekre is átterül. Bizonyos időszakonként ismételve ezt a fél órás kezelést, elérhető, hogy javuljon a húgyhólyag működése. Bonyolultabb esetben egy stimuláló egységet, un. hólyag pacemakert ültetünk a beteg feneke alá, és az egyik idegcsatorna mellett, a húgyhólyagot ellátó ideg mellé bevezetünk egy vékony idegstimuláló szálat. Az elektronikus jeleket stimuláló eszköz folyamatosan stimulálja a hólyagot, anélkül, hogy a beteg ezt érezné. A hosszas elektromos stimuláció elvezethet a húgyhólyag funkciójának helyreállításához. Másik megoldás a sima izom bénító botox húgyhólyagfalba történő injektálása. A terápia mellékhatása, hogy néha olyan jól működik, hogy a hólyag egyáltalán nem akar összehúzódni, ilyenkor pedig katéterezni kell a beteget. Nincs hivatalosan jóváhagyott engedély az eljárásra vonatkozóan, kivéve Amerikában, neurogén húgyhólyag esetén (idegrendszeri betegség hatására fellépő késztetéses inkontinencia).

Fontos szempontot képez az inkontinencia terápiájának meghatározásában az, hogy milyen betegség áll a háttérben?

Természetesen, illetve azt is számításba kell vennünk, hogy az érintett mennyire érzékeli súlyos problémának állapotát. Ezért életminőség-kérdőívet is kitöltetünk pácienseinkkel, melyek alapján meg lehet állapítani, hogy számukra mennyire zavaró az inkontinencia.
Ön hosszú éveken keresztül praktizált Amerikában nőgyógyászati urológusként. Mennyire viszonyulnak Amerikában másképp a nők ehhez a problémához, mint Magyarországon, illetve mennyiben mások a lehetőségek a tengerentúlon a terápiát illetően?

Az amerikai beteg sokkal felkészültebb. Ez a tájékozottság időnként már-már zavaró mértékeket ölt. A média és az újságok folyamatosan egészségügyi témákkal bombázzák a közönséget, de sajnos sokszor részinformációkat adnak el, így a betegeknek hibás vagy részben hibás képzete alakul ki saját állapotukról. A tévének gyakran jobban hisznek az emberek, mint az orvosoknak. A betegek naprakészségének ugyanakkor pozitív hatása is van, amennyiben komoly nyomást gyakorolnak a gyógyítóra. Tudnak a legújabb terápiás lehetőségekről, és követelik, hogy igénybevehessék. Amennyiben az orvos nem ismeri a legújabb terápiákat, betegei faképnél hagyják. Egy másik nagy szemléletbeli különbség a betegségekhez való hozzáállásban rejlik. Amerikában azt gondolják az emberek, hogy biztosan minden betegségre van megoldás, csak meg kell találni a megfelelő orvost. A legtöbb betegségnél egyébként ez így is van. Magyarországon az inkontinencia a mai napig tabutéma és az érintettek azt sem tudják, kihez kellene fordulniuk ezzel a problémával.

Tényleg, kihez kellene?

Az inkontinencia kezelése a nőgyógyászat és az urológia határmezsgyéjén mozog, sokáig nem volt gazdája ennek a területnek. Amerikában azonban egyre inkább nőtt az igény az inkontinencia ellátására, és ott - ellenben Magyarországgal - a betegek igénye hatással van a képzés szervezésére is. Ráépített szakképesítéssel az urológusok női urológussá, a szülész-, nőgyógyászok nőgyógyászati urológussá képezhetik magukat. Az igény a szakértelemre és a terápiás lehetőségek gazdagságára a potencianövelő gyógyszer megjelenésével megsokszorozódott. Az inkontinenciával élő idősebb hölgyek nem is gondoltak a szexuális életre, de amint párjuk életében ez újra lehetőséggé vált, a hölgyek is sürgősen felkeresték a rendelőinket, követelve a megoldást az akaratlan vizeletvesztésre. Az orvostudomány pedig erre az igényre nemcsak a megfelelő technikák fejlesztésével, hanem a szakemberek képzésével is válaszolt. Magyarországon az egészségügy nem egészen így működik.

Amerikában tehát a nők nem gondolják hogy ezt a problémát pelenkával kellene elsősorban orvosolniuk, illetve kisebb problémával is orvoshoz fordulnak, és nem várják meg ameddig az inkontinencia már nagyon súlyos formát ölt?

Ez így van. A nők jóval enyhébb inkontinenciával is megjelennek a rendelőben, őszintén elmondjak véleményüket, nyitottan lehet beszélgetni a kérdésről. Praxisomban szinte soha nem írok fel pelenkát, kudarcként élném meg. Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor erre van szükség, hiszen a beteg eljuthat abba az életkorba és ezzel együtt lehet olyan mértékben mozgásképtelen, hogy fizikálisan alkalmatlanná vélik minden egyéb megoldásra. A pelenka azonban mindig a legutolsó választás. Ha egy amerikai betegnek én azt mondanám, hogy vegyen pelenkát, azt hinné valami baj történt velem és más orvoshoz fordulna. Ott elképzelhetetlen az, amit Magyarországon látok, hogy fiatal, egészséges, negyven-ötven év körüli nők pelenkával vagy betéttel kívánják orvosolni vizelettartási problémáikat.

A terápiás lehetőségekben is vannak különbségek?

A fentebb említett neuromoduláció (idegstimulálás) itthon még gyerekcipőben jár - egyszerűsített változatát rajtunk kívül senki nem végzi, és a pacemaker beültetés is ritkán valósul meg. Más, itthon még nem elterjedt technikák is léteznek. Az egyik ezek közül szintén egy egyszerű megoldás. Lényege, hogy a húgycső falába kollagént vagy más olyan anyagot injektálunk, amelytől fokozódik záróképessége. A beavatkozás pár percet vesz igénybe.

Mi az akadálya annak, hogy ez a módszer Magyarországon is elterjedjen?

Az injektáló anyagok drágák, valakinek pedig meg kell fizetni a terápiát. Az OEP sok esetben nem, vagy csak minimális mértékben vállalkozik erre, az inkontinens betegek pedig sokszor a szegényebb rétegből kerülnek ki. A másik oldalról a szakmai képzés is hiányzik ezeknek az eljárásoknak az elvégzésére. Nehéz ennek a problémának gazdát találni.

Mennyire tartósak a felsorolt beavatkozások?

Szalagbeültetés a kilencvenes évek közepétől létezik, 12-15 évre visszatekintő adatokkal rendelkezünk, melyek tanulsága szerint a beavatkozások hatása tartós, valószínűleg egész életre szól. Az injektálandó anyagok között létezik olyan is, amely idővel felszívódik, és meg kell ismételni az eljárást, de vannak a piacon olyan anyagok is, amelyek nem szívódnak fel, így hatásuk tartós.

Mit üzen a Magyarországon élő hölgyeknek "Amerikából"?

Igenis van rá lehetőség hogy a vizelettartási zavarokon javítsunk, ha nem is tudunk minden esetben 100 %-os eredményt elérni, valamiféle megoldás létezik. Magyarországon nehéz rávenni a betegeket, hogy bármi mást kipróbáljanak a pelenkán és az intimtornán kívül. Pedig érdemes!
Prof. Takács Péter jelnleg Magyarországo praktizál a Maternity Magánklinikán. Facebook címe: http://www.facebook.com/drtakacspeter